Megújul a szécsiszigeti faluház tetőszerkezete

Tartalomhoz ugrás

Megújul a szécsiszigeti faluház tetőszerkezete

...:::Szécsisziget község honlapja:::...
Közzététel szerző: Korosa Titanilla itt Hírek · Péntek 18 Máj 2018
Számos fejlesztés valósul meg a közeljövőben és további falumegújító tervek is készülnek a településen.                                    
           
– Egy tucat nyertes pályázat tervezési, engedélyezési és kiviteli munkáit kell elvégezni idén és a következő évben – tájékoztattott Nagy István polgármester. – A sort a ravatalozó felújításával kezdtük még tavaly. Ezt a munkát hazai pályázatból valósítottuk meg, 3,2 millió forintos költségvetéssel, amelyből 300 ezer forint volt az önrész. Jelenleg már a faluház felújítási munkálatai zajlanak. – Először a nyílászárókat cseréltettük ki az épületen – folytatta Nagy István –, ezt követően pedig a tetőcserép cseréjére került sor, majd az ereszcsatorna is megújult.

A közel 4,5 milliós költséggel megvalósuló felújítás, helyreállítás szintén hazai pályázati forrásból, 1 millió forint önrésszel készül el. Az épület belső festése az elmúlt évben saját erőből részben megtörtént, a további munkára pedig 1 millió forint értékben pályázatot nyújtott be az önkormányzat. Továbbá folynak a három nyertes TOPos pályázatunk tervezési, engedélyezési munkái. A Zala Kétkeréken projekt kerékpáros fejlesztést tartalmaz, mely során Szécsiszigeten, a községháza udvarán kerékpáros pihenőhely létesül. Ennek kiviteli munkái a nyáron elkezdődnek és november 30-ig készülnek el.
Az Andrássy-Szapáry kastély magtárszárnyának felújítási tervei és építési engedélyeztetése megtörtént, a kivitelezés az év telén és a jövő év tavaszán valósul meg. A harmadik TOP pályázat a Deák utcai belvíz-elvezetési rendszernek a kiépítéséről szól, ennek tervezése is folyamatban van. A munkák előreláthatólag ősszel kezdődnek és 2019 tavaszán fejeződnek be. Emellett a Kossuth utca belső részének aszfaltozására, a Petőfi utcában járda és parkoló építésére is sor kerül. A temető utcáját az Arany János utcával összekötő útszakasz felújítása pedig várhatóan jövő tavasszal valósul meg. Beszámolt még a polgármester arról, hogy idén kiépíti a szolgáltató az optikai kábel hálózatot is.

Korosa Titanilla


Vissza a tartalomhoz