Kézműves termékek a műhelyből

Tartalomhoz ugrás

Kézműves termékek a műhelyből

...:::Szécsisziget község honlapja:::...
Közzététel szerző: Korosa Titanilla itt zaol.hu · 6 Augusztus 2016
Bútorasztalos szakmát szerzett, dolgozik is asztalosként, de inkább kézművesnek, faművesnek vallja magát az alig 300 fős településen élő és dolgozó Pörge Zoltán.                                                                       
A faműves fiatalember céljai közt azt is megfogalmazta: annak örülne legjobban, ha abból élne meg, amit igazán szeret is csinálni. Nincs ezzel egyedül, mindenki számára ez lenne az ideális. A ház végében álló műhelyéből hiányoznak a legmodernebb gépek, nem gombnyomásra történik a fa kézműves termékek előállítása. Munkái helyet kaptak Szécsisziget helyi értékei között is, az állandó kiállításon a látogatók is megtekinthetik ezeket.
– Már korábban méhkaptárakat kezdtem el gyártani másodállásban, aztán a fejlődés eredményeként más, főként ajándék- és dísztárgyakat is készítettem – mondta. A kaptárak gyártásából maradt hulladékfa, ezeket felhasználva láttak napvilágot az első fatárgyak, például kicsinyített méhkaptárakból méztartók lettek. Aztán jöttek a további ötletek: bortartó, díszdoboz, vágódeszkák, kis méretű sámli a gyerekeknek, ennek nagy keletje van ma is.
Az elmúlt évben nyílt meg az Andrássy-Szapáry-kastélyban a helyi kézművesek által készített termékekből, illetve a házaknál fellelhető régi tárgyakból álló helyi értéktár kiállítás, ahol Pörge Zoltán fatárgyai is megtalálhatók. A kiállított darabok azóta átköltöztek a vízimalomba, ott tekinthetik meg ezeket a látogatók.

/Pörge Zoltán faműves műhelyében újabban régies díszítésű ágyvégeket, illetve ágyakat is készít
Fotó: Korosa Titanilla/
– Ezek új termékek, de hagyományos technikával, kézzel, kézi eszközökkel készítem el mindet, hasonlóan, mint a régiek, ezért is kaptak helyet a kiállításon. Úgy gondoltam, ez is ritkaság már, hiszen az egyre inkább felgyorsuló világban ma már mindent gépesítenek. Az általam készített kisebb tárgyakat leginkább kézi szerszámokkal lehet kimunkálni, nem használok CNC-gépeket, sem szögbelövő pisztolyt. A fatárgyak lekezelését is étolajjal végzem, nem lakkozom. A bortartót egy eresztőgyaluról mintáztam, míg az egyik gyalu formájú díszdobozt szintén egy régi szerszám ihlette. Mintának veszem és használom is a régi szerszámokat az újak gyártásához. Kézi gyaluk, ráspoly, hántolók, kézi reszelők mind használatban vannak, de tudom, a szakma távolodik ezektől.
Pörge Zoltán arról is beszélt, munkáin keresztül hagyományőrzést is végez, munkáit olyan régi, hagyományos mintákkal díszíti, mint a tulipán, szőlőfürtök vagy a szarvasmotívum.
– Egyre több bútoron előfordulnak ezel, bízom benne, hogy el is terjednek és nem csak a modern stílusnak lesz tere. A fatárgyakra ezeket a formákat kézzel faragom ki. A régi technikák használata is egyfajta hagyományőrzés nálam, de azért már látom, hogy szükség lesz némi fejlesztésre, nem is másért, csak a gyorsaság miatt.
Pörge Zoltán szerint a tömörfa bútorok kezdenek visszatérni a háztartásokba, igaz, drágább, de tartósabb is. Aki megengedheti magának, az inkább jó minőségben készítteti el, hosszú távra. Mint mondta, a faipari termékek között is megjelentek az olcsó kínai áruk, amik árban sokkal kedvezőbbek, viszont a minőségük már kérdéses. A kézműves műhelyben készült fatárgyaknál persze nemcsak a nyersanyagot, hanem az elkészítés idejét is meg kell fizetni, hiszen itt nem gépek dolgoznak.
– Szeretném, ha majd a későbbiekben a helyi kiállítás tovább bővülne. A kézműves tárgyak mellé akár régi, fel-újított szerszámok is kerülhetnek majd, illetve népi motívumokkal díszített ágyak, szekrények készítésén is gondolkodom. Szívesen foglalkozom, ahogy időm engedi, régi, már használaton kívüli, elfelejtett faajtók vagy más eszközök felújításával, jó lenne ezeket, illetve minél többet ezek közül megmenteni. Például a korábban fehér festékkel lekent ajtókat egy kis asztalosmunkával, kezeléssel szépen át lehet alakítani, megmenteni az utókornak vagy akár használni, újra beépíteni. Újítottam fel már ilyeneket. De régi kiülőt, a malomban lévő egy konyhaszekrényt is helyrehoztam korábban, ezek mellett egy régi rosta is felújításra vár.
Szécsiszigeten a helyi értékek közé bekerültek Zoltán édesapjának, Pörge Józsefnek intarziái, Pöszér József kádár-ipari termékei, Bertalics Gyula makettjei, Magyar Istvánné babái, valamint Lengyelné Csondor Katalin gyógytermékei és könyvei is. Közülük Pörge Zoltán a legfiatalabb, mint mondta: korosztályából más nem képviselteti magát a helyi értékek tárlatán, a fiatalok nem igazán kapcsolódnak be ebbe a munkába, de reméli, lesznek mások is a jövőben, akik folytatják a hagyományőrzést, továbbélnek a kisebb műhelyek és még inkább visszatérnek az emberek a régi, népies motívumok használatához.

Korosa Titanilla /zaol.hu/


Vissza a tartalomhoz