Fejlesztések Szécsiszigeten

Tartalomhoz ugrás

Fejlesztések Szécsiszigeten

...:::Szécsisziget község honlapja:::...
Közzététel szerző: Korosa Titanilla itt zaol.hu · 15 Szeptember 2017
Jelentős fejlesztések előtt áll a történeti emlékekkel és bivalyrezervátummal is rendelkező település.                                                                   
Több régóta tervezett munkálatra is sor kerül a következő időszakban. Mindezekről Nagy István polgármester számolt be lapunknak.
– A pályázatok beadásának éve volt 2016, ezek elbírálása megtörtént – kezdte a polgármester. – Öröm számunkra, hogy nagy részük pozitív elbírálásban részesült. Egyik a 17 éve meglévő bivalyrezervátumot érinti, ennek keretében európai uniós támogatáshoz jutunk 5 éven át. Ez évente 4-500 ezer forintot jelent, amiből például az állatok táplálékát és gyógyászati költségeiket fedezzük majd. Emellett 4 millió forintot nyertünk a ravatalozó felújítására, ami már-már életveszélyes állapotba került. Ennek munkálatai már a következő hetekben elkezdődnek és még idén teljesen megújul az épület a tetőszerkezet és a nyílászárók cseréjével, térkövezéssel, valamint kovácsoltvas kaput is kap majd.
Nagy István arról is beszámolt, hogy három jelentős TOP-os pályázatukkal is sikeresen szerepeltek.
– Az egyik keretében konzorciumi partnerekkel közös megvalósításban kerékpárút épül majd, Szécsiszigeten pedig kerékpáros pihenőhely kerül kialakításra a községháza udvarán – folytatta. – Az egyik legnagyobb álmunk is valóra válik, hiszen 30 millió forintot nyertünk az Andrássy-Szapáry kastély magtárszárnyának külső felújítására, illetve a belső térben egy közel 300 négyzetméteres alapterületű kiállítóterem is kialakításra kerül. Terveink szerint a helyi értéktár is itt kapna helyet. Ezzel reméljük a látogatók száma is tovább nő, idén már közel ezren látogattak el Szécsiszigetre.

/Az Andrássy-Szapáry kastéllyal egybeépített magtárszárny egyik, felújítás előtt álló részét mutatja Nagy István polgármester Fotó: Korosa Titanilla/

Több évtizede húzódó probléma is megoldódik várhatóan a következő évben, hiszen sikerül pénzt biztosítani a belvíz-elvezetési rendszer megvalósítására a Deák utcában.
– A 2014-es árvíz komoly gondot okozott a falu ezen részén és beavatkozás nélkül okozhatna a jövőben is – tette hozzá a polgármester. – Egy mélyebb árok kialakításával, ami levezeti a vizet, várhatóan sikerül orvosolni az ott élők problémáját – mondta.

Korosa Titanilla


Vissza a tartalomhoz