A fejlődés éve lehet Szécsiszigeten

Tavaly megduplázódott a vendégszám a helyi Andrássy-Szapáry  kastélyban a 2015-ös forgalomhoz képest, ami jelentős előrelépés a turizmusra építő település életében.

2016-ot nevezhetjük a lendület évének, hiszen több pályázati lehetőség közül is válogathattunk és próbáltunk jó döntéseket hozni a fejlődés érdekében – kezdte Nagy István polgármester. – Kistelepülésként más úton nagyobb bevételhez módfelett nehéz jutni. A múlt arra kötelez, hogy a történelmi örökséget kihasználjuk és a turizmusban alapozzuk meg a jövőnket. Ennek érdekében két 100 százalékos támogatottságú pályázatot is benyújtottunk, mindkettőt konzorciumban.

170127

 

 

Az egyik keretében a kerékpárút hálózat bővülhet és a falunkban egy pihenőhely kerülhet kialakításra. A másik kiírás révén lehetőségünk nyílna az Andrássy-Szapáry kastély magtárszárnyának külső felújítására, a korszerű világítástechnika kiépítésére, valamint helyi értéktár kiállítás kialakítására. Emellett a turizmust erősítendő tájékoztató táblák, információs füzetek, térképek is készülnének. Beadtunk egy pályázatot sportparkok létrehozására is, ami a labdarúgópályán valósulna meg, bővítve a helyiek lehetőségeit és további programot kínálva az ide látogatóknak. A belvíz elvezetését is szeretnénk megoldani, hiszen ez régi probléma a faluban, ezt is pályázati pénz segítségével tervezzük. Az említett pályázatok összértéke mintegy 70 millió forint, megvalósulásuk jelentős előrelépést hozna.

1701272

Nagy István polgármester a felújításra váró magtárszárny előtt, balra az Andrássy-Szapáry kastély

A tervek mellett a kisebb fejlesztésekről is szólt a polgármester.

– Karbantartást végeztünk a hegyi utakon, illetve burkolatmegerősítést a Kossuth utcában, illetve hídgyűrűket újítottunk fel a Petőfi úton  – tette hozzá. – Idén is takarékos gazdálkodást tervezünk és folytatnánk ezeket a munkákat. Több utcában tervezünk járdafelújítást, aszfaltozást, és beterveztünk a temerőkapu cseréjét, illetve a temető és a ravatalozó felújítására is sort kerítünk tavasszal. A szebb falukép érdekében folyamatosan végezzük a közterületek rendezését, a kastély körül található bivalyrezervátum mulcsozását 150 ezer forintból oldottuk meg.

A fejlesztési tervek mellett a rendezvényekre is odafigyelnek, tavaly tartottak gyereknapot, idősek napját, míg a település legnagyobb és legnépszerűbb eseménye a több, mint tíz éve hagyományos nyári Szapáry-nap.

 

Eredeti cikk: zaol.hu /Korosa Titanilla/

Submit a Comment

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>